Ökoturizmus

A Dunaszerdahely–Csallóközkürt–Vásárút és Nyárasd településeket összekötő kerékpárút is a turisták rendelkezésére áll. Az utóbb említett község belterületén 940 m hosszúságú bicikliúton tekerhetnek, amely Felsőnyárasd elejénél kezdődik, a Fő utcát több száz méteren átszeli, majd az ún. nádszegi kereszteződésben eltér és a Híd utca végéig húzódik.

 

A község határában folyó Kis-Duna Tőkési-ága és a mintegy 306 ha-os védett festői táj az idelátogatók számára számos kikapcsolódási lehetőséget kínál, mint pl. horgászás, fürdőzés, napozás. A csónakozás szerelmesei is csónaktúrára indulhatnak (jelenleg csak a Kis-Dunán), hiszen a vadregényes, érintetlen táj páratlan élményt nyújt számukra. Az egészségügyi séták alatt felfedezetőek a természet kincsei. Érdekesség: A híres francia természetvédő Custeau kapitány emberei itt egész Közép-Európában egyedülálló szivacsos testű állatkákat találtak. Már vagy húsz esztendeje jó otthonra leltek itt a hattyúk és a sirályok is.

 

A Nyárasd határában lévő összefolyás felejthetetlen élményt nyújt az idelátogatónak, akik magával ragadó körpanorámában gyönyörködhetnek. A táj meghatározó része a Tőkési-ág, amely a Kis-Duna jobboldali ága. A Patonyi-réteknél ered és Nyárasdon folyik a Kis-Dunába. A két víz találkozása valami mágikus erővel bír, mert szüntelenül vonzza a szemet. Az összefolyás része annak a területnek, amelyet 1983-ban nemzeti parkká nyilvánítottak.

 

Egy téli táj látképe: Két víz! Az „alsó” grafitszürkés, melynek a felszínén visszatükröződő fák képe koromsötét. A törzsétől a koronáig szinte fekete. A „felülről” érkező, olajzöld nagyon halvány árnyalatában pompázó víz a felszínére törő vidámságával igézi meg az embert. Az arculata is más! Még a rajta díszelgő fák tükörképe is egy lágyabb hatású barna árnyalatban díszeleg. Elődeinktől tudjuk, hogy ennek a Kis-Duna ágnak nincs is forrása és nem is egy felszíni elágazás, hanem Patonyrétnél tört a felszínre, ezért oly tiszta.

 

Jöjjenek, s leljék örömüket a Csallóköz kincseinek felfedezésében Nyárasdon. Legyen Önnek is egy közös élménye a természettel!

 

Termálfürdő

A már említett természetvédelmi terület közvetlen közelében lévő hévízforrásból táplált termálfürdő minden évben nyitott kapukkal vár mindenkit. Az itteni gyógyvíz hasonló összetételű, mint a világhírű pöstyéni. Az 1983-tól működő, majd fokozatosan korszerűsített gyógyfürdőben minden korosztály megtalálhatja a saját ízlésének megfelelő fürdési, pihenési és szórakozási lehetőséget.

 

  • A termálfürdő szolgáltatásai

Az ásványi anyag tartalmú termálvíz a mozgásszervi megbetegedéseket kedvezően befolyásolja. Több medence is a fürdeni kívánók rendelkezésére (köztük pl. két gyermekmedence, egy úszó-, s egy ülőmedence, stb.) áll. Ezenfelül a gyermekjátszótér, a fitnesz, a szauna és a vízsugár kezelés is elérhetőek a látogatóknak. Elszállásolási és étkezési lehetőség a fürdő területén és a környéken található. A strand mellett autokemping is van kitűnő sátorozási helyekkel.

 

Elérhetőségek:

Tel.: +421911 255585

+421/31 5582 167

 

E-mail:

drift.topolniky@gmail.com

 

Honlap/közösségi oldal: 

https://www.facebook.com/termalnekupaliskotopolniky