A kellemetlen időjárás ellenére 2014. június 14-én több ezer fős közönséget vonzott a falunap gazdag programja Nyárasdra. A közönséget alkotó nyárasdi, illetve a környékbeli települések lakosai, sőt a messzebbről érkező vendégek is azért látogattak el a festői szépségű községünkbe, hogy kikapcsolódhassanak, illetve láthassák és hallgathassák kedvenc előadóikat. A rendezvény főszervezője Nyárasd Község Önkormányzata volt.
Az ünnepi szentmisét Erich Gábor Jelencsics, dunaszerdahelyi káplán és Dr. Karaffa János, helyi plébános mutatta be. A szentmise keretén belül Nyárasd község polgármestere, Bc. Bacsó László átadta a helyi Önkéntes Tűzoltó Testület elnökének és parancsnokának a tűzoltótestület újraalakulásának 90. évfordulója tiszteletére készíttetett díszzászlót, amelyet Dr. Karaffa János, helyi plébános megáldott. Ezt követően a Szent Flórián tiszteletére emelt szobornál ünnepi koszorúzásra került sor.
A XV. Nyárasdi Falunap több gyermekprogramot – köztük arcfestés, légvár, játékpark – is kínált a látogatóinak. PaedDr. Presinszky Károly, Phd. – helyi képviselő – precíz munkájának, rutinjának és közkedveltségnek köszönhetően minden egyes program tökéletes felkonferálására került sor. A műsorvezető kedves bejelentései a fellépők színpadra lépésekor a sztárvendégeket is boldogsággal töltötte el.
Südi Iringó tánccsoportja elragadó táncbemutatót tartott. Dancs Annamari és Peller Károly operett- és musicalslágereket egyaránt énekeltek. Az Operettszínház sztárjai mindenkit lenyűgöztek nemcsak a gyönyörű hangjukkal, hanem a tánctudásukkal is. A két szólista különleges produkciójával pompás, egyedi díszmagyar viseletben színpadra lépve a budapesti Operettszínházat Nyárasdra varázsolta. Ezt követően egy órán keresztül a Haddelhadd zenekar szórakoztatta az érdeklődőket. A meglepetés sztárvendég egy csallóközi származású 10 éves tehetséges kisfiú volt, akinek a fiatal kora ellenére csodaszép hangja van.
A fényképek is arról tanúskodnak, hogy a XV. Nyárasdi Falunap legközkedveltebb programjai 21.00 órától kezdődtek. Az esti produkciósorozatot Csordás Tibor fellépése indította. A latin zene magyarországi képviselője jó hangulatot teremtett és táncra perdítette a nyárasdi falunapra látogatókat. A Fiesta együttes egykori énekese látván, hogy mennyien szeretik és vele együtt énekelnek, a színpad szélére lépve egy közös fényképet készített a közönséggel annak reményében, hogy a Facebookon – közösségi oldalon – azt közzéteszi, és majd mindenki bejelöli magát rajta.
A rengeteg rajongót magáénak tudható Lesi László Csaba színpadra lépése tomboló közönséget és fergeteges hangulatot eredményezett. Nem hiába, hiszen L. L. Junior szeretettel teli szíve, egyedi vagány stílusa, közkedvelt hangja és táncosainak lenyűgöző produkciója sok embert elkápráztat és magával ragad. Érezni lehetett a közönség felfokozott hangulatán, hogy a Fekete Vonat egykori énekese nem hiába énekel összetartozásról, mert többnyire mindenki Vele együtt, az Édes élet egyik sztárjával közösen énekelte az Összetart a dal c. slágerét.
A koncertek sorozatát a sok női szívet megdobogtató Dobrády Ákos produkciója zárta. A TNT egykori énekese úgy pörgősebb ritmusú, mint szívhez szóló szerelmes dalaival is szórakoztatta a falunap látogatóit. A szép számú közönség nagy tapssal fejezte ki tetszését, amellyel egyben az egész rendezvényt is jutalmazta. A XV. Nyárasdi Falunapi ünnepség utolsó programja hajnalig tartó mulatság volt, amelyhez a zenét, és ezzel a jó hangulatot is Meszi biztosította.
Szerző: Laky Erzsébet
< Előző | Következő > |
---|
Községi hivatal
Fő utca 126
930 11 Nyárasd
IČO: 00305740
tel.: 031 5582151
fax: 031 5582692
e-mail: web@topolniky.sk
web: www.topolniky.sk
Ügyfélfogadás:
Hétfő 8.00 - 12.00
12.30 - 17.00
Kedd 8.00 - 12.00
Szerda 8.00 - 12.00
12.30 - 17.00
Csütörtök 8.00 - 12.00
12.30 - 16.00
Péntek 8.00 - 12.00