2014-ben is megrendezésre került községünkben az alsói vendéglővel szembeni parkban a bográcsfesztivál, amely negyedik volt az évek folyamán. Lehetőség nyílt pörkölt, gulyás, halászlé és egyéb bográcsos ételek főzésére, kóstolására. A rendezvény főszervezője Nyárasd Község Önkormányzata, s főtámogatója Zoltán Kardos - MÄSO helyi székhelyű hentesüzlet voltak.
A csapatok az érkezésük után elfoglalták helyeiket, előkészítették a főzéshez szükséges eszközeiket, alapanyagaikat. A versenyre 3 tagú, fantázianévvel ellátott csapatok jelentkezhettek. Nagy örömünkre a bográcsos ételek főzésére 14 lelkes, nagyon ügyes csapat nevezett be. Köztük volt a Magyar Közösség Pártját képviselő csapat is élén Horony Ákossal – az említett párt jelöltjével a közelgő európai parlamenti választásokra –, de voltak, akik más településről érkeztek – Nagymegyer, Szilas –, és a többi nyárasdi csapat volt, akik baráti társaságokból és civil szervezetekből tevődtek össze. A finomabbnál finomabb ételeket szakavatott zsűri értékelte. Aki szereti a pocakját, s az ételek ínycsiklandó illatától megkívánták azokat, kedvükre kóstolgathattak, jól lakhattak, így senki nem maradt éhen.
A fajátékokban, illetve a készségfejlesztő játékokban a gyermekek, a szüleik, s a felnőttek is egyaránt örömüket lelhették. A versennyel párhuzamosan a kedves megjelenteket gazdag kulturális program szórakoztatta. A rendezvény műsorvezetője, PaedDr. Presinszky Károly PhD., a Kulturális, oktatásügyi és vallási bizottság elnöke frappáns felkonferáló szövegekkel szólította az egyes fellépőket. Színpadra léptek többek között a helyi óvoda mellett működő Pitypang csoport, a Pin´tü néptánccsoport, illetve a helyi moderntánccsoportok is. Ezt követően a Magyarországról hozzánk érkező mindig vidám, gyönyörű hanggal megáldott, számos zenei stílusban éneklő Nótár Mary szórakoztatta és perdítette táncra a kedves jelenlévőket. A becses zsűri miután értékelte az ételeket, községünk polgármesterével, Bc. Bacsó Lászlóval az élen színpadra léptek, és következett a várva várt eredményhirdetés. Az első három helyezést elért versenyző csapatokat Bc. Bacsó László díjakkal, ezzel szemben a helyezést nem elérő résztvevőket ügyességükért emléklapokkal jutalmazta. A kultúrprogram zárásaként megmutatták énektehetségük a nyárasdi fiatalok és tánctudásukat a Noszamami tánccsoportot alkotó nyárasdi örökifjú asszonyok. Végül táncmulatság vette kezdetét Meszi zenéjére.
Szerző: Laky Erzsébet
< Előző | Következő > |
---|
Községi hivatal
Fő utca 126
930 11 Nyárasd
IČO: 00305740
tel.: 031 5582151
fax: 031 5582692
e-mail: web@topolniky.sk
web: www.topolniky.sk
Ügyfélfogadás:
Hétfő 8.00 - 12.00
12.30 - 17.00
Kedd 8.00 - 12.00
Szerda 8.00 - 12.00
12.30 - 17.00
Csütörtök 8.00 - 12.00
12.30 - 16.00
Péntek 8.00 - 12.00